12. Fejezet

Rémálom

   Közvetlen az őr után szaporáztam lépteimet. Többször is kiköptem már a tüdőmet, az őr kétszer akkora, ráadásul gyors lépései miatt, aki ügyet sem véve rám, csak hátra kiabálva szólt, hogy igyekezzek, mert Damon már egy ideje vár. Ki nem szarja le, hogy vár? Elvileg a rabja vagyok, szóval, ha nagyon kellenék neki elküldött volna értem néhány katonát, hogy vigyenek elé. De nem tette. Így Járt!
  Beérve a szobába jobbról egy kéz érkezett és egy hatalmas pofon kísérte. Az kezem az ütés helyére kaptam és kerestem a pofon tulajdonosát. Megfordulva láttam amint Damon tekergette meg a csuklóját s közben az őröket tessékelte ki. Mindegyik arcán széles, kaján mosoly ült.
- Ez de jól esett. - Mondta, majd a karomat megfogva egy székhez vezetett és ledobott rá.
- Nekem nem annyira.
- Pofa be! Nem kérdezett senki. Most játszunk egy kicsit.
- Mi a bajod Damon?
- Mi a bajom? Még kérdezed? - Ledob elém az asztalra egy képet, amin én meg Bence vagyunk egy padon ülve, egymásba karolva.
- He, lesi fotó mi? Mi van vele?
- Azzal még megelégszem, hogy itt bent kavartok, hamar szét tudnék csapni sok szem nem látná. Na de ott kint? Miattad mindenkit meg kellett ölnöm aki látott titeket.
- Hogy mit csináltál? - Álltam fel hirtelen, de egy újabb pofonnal párosítva Damon visszaültetett.
- Téged kellene, hogy megöljelek, de megszakadna a "drága" fiacskám szíve.
- Akkor tedd. Nem lenne nagy baja ne aggódj.
- Óóóh dehogy nem. De én nem teszek vele ilyent. Majd te.
- Mi az, hogy majd én? ... Várj! Nem, nem dobom ki.. mondjuk nem mintha járnák vele, vagy akármi más.
- Hát ezt ő nem így látja. De akárhogy is, ti nem fogtok együtt maradni, majd én gondoskodom róla. Te addig is a szobád kényelmét fogod élvezni, senki nem mehet be hozzád egyedül az ételedet fogják bevinni, ennyi.
- Miért teszed ezt?
- Mintha neked olyan sok közöd lenne hozzá. Megvettelek, az enyém vagy. Tulajdonképpen a rabszolgám. Örülj, hogy nem a WC-met takarítod, vagy a cipőimet sikálod. Most pedig vihetitek!
   Ezzel két őr belépett ajtón, felrángatott a székről és a szobáig hurcoltak. A szoba mintha nem is az enyém lett volna. Totálisan átrendezve. Tulajdonképpen mindent kipakoltak belőle, egy fotel és egy kis asztal kivételével minden bútort elvittek. Az ágy helyén is egy kis egy személyes lett berakva. Hát igen most már tényleg rabszolga lettem.
   Kis idő múlva kopogtatnak, aztán hallom ahogy behelyezik a kulcslyukba a kulcsot. Kattan. Nyílik. Egy nő volt az. Még sosem láttam. Vörös katonai ruhában volt. Szőke  haja copfban volt felkötve. Viszont más volt mint a többi őr. Ő biztosan nem Damon elit testőrei közé tartozik. Nem szólt, nem köszönt. Leült a székre és egyenesen a szemembe bámult. Hallottam, hogy kívülről bezárják az ajtót. Remek most már menekülni sem tudok.
- Már meg ne haragudjon, de elég idegesítő ahogyan bámul rám folyamatosan. Nem szeretne másfele nézni vagy esetleg becsukni a szemét?
- Nem nem szeretném. Én téged akarlak látni.
- Remek. Sajnálom, de én a férfiakat részesítem előnyben, sajnálom.
- Semmi gond, én is. Ne gondold, hogy ezért vagyok itt. Én vagyok az te kiképző mestered. Mától minden nap napi 10 órát velem fogsz edzeni. Ha jól haladunk 3 hónap múlva eladhat téged Damon és akkor megszabadulunk egy fölösleges nyűgtől.
- Fölösleges nyűgtől? Mit akartok ti velem?
- Kiképezni. Hogy tudd használni a képességedet, amit sajnos idő előtt előhívtál.
- Előhívtam? Miről beszélsz? Miről beszél itt mindenki? Sose volt semmilyen képességem, biztosan csak valami rossz tréfát űztök velem. Elraboltok, meghurcoltok. Vagy éppen tejben-vajban fürösztötök. Döntsétek már el, hogy mit akartok velem! - emeltem fel a hangom, ami az utolsó mondatnál már ordításba ment át. A következő pillanatban azonban térdre ereszkedve a karomat a fejem fölé emelve védekeztem. Ez a szuka egy gumibottal csapott meg.
- Először is.- csapott még egyet.- Te velem nem ordibálsz!- csapott még egyet.- Kettő; nem hiszem, hogy ennyire idióta lennél. Nincs semmilyen képességed? Akkor mivel gyógyítottad meg a Főnök fiacskáját? Három; Nézd meg a kezed.- Ezzel elvette a botot és vissza csatolta az övére. Én szép lassan emeltem le a kezem. Oda pillantottam ahol megütött, a szemeim kikerekedtek amikor megláttam a lila teknőspáncél szerű nem is tudom.. páncélt?!
- Huh... Ez nem is tudom.. Mit tettetek ti velem?
- Ah ha te azt tudnád. De sajnos nem mondom el. Csak annyit, hogy egy teszt alany vagy. És nagyon hiszékeny, naiv kislány vagy. De hát sebaj. Majd kiverem belőled.
- Hogy mit csinálsz? És azt hiszed el tudod érni, ha ez van velem? Ez az akármi is?
- Nem hiszem. Egyszerűen tudom. Na de elég a beszédből, inkább kezdjük.
- Ja és hogyan? Nekem semmi--
   Egy csapás, kettő és így jöttek folyamatosan egymás után. Mindig máshova ütött. Van hogy a kezével, amin egy bokszer volt. Van hogy a gumibottal. Olyan gyorsan csinálta, hogy alig tudtam követni, hamar a padlóra is kerültem. Azt figyeltem csak, hogy bárhová üt ott páncél keletkezik. Ennek látványa után hamar felbátorodtam és rájöttem, hogy hiába fáj rettenetesen, megölni úgysem tud.
- Na? Máris feladod Kicsi lány? pedig még el sem kezdtem.
- Micsoda? Feladni? Dehogyis, jól mondod; még csak most kezdtük.- Ezzel szépen felálltam, ránéztem a nőre és felé léptem.- Most visszaütök én is ha nem gond.
   A tarkóját megfogtam és magam felé húztam, a másik kezemet ökölbe szorítva a gyomra felé lendítettem. Alig pár centi választott el minket amikor éles fájdalmat és hirtelen melegséget éreztem a hasamnál. Az öklöm még csak el sem érte a gyomorszáját. Lassan lebiccent a fejem a fájdalom irányába.
- Lassú vagy Drága.- súgta a Nő a fülembe, majd lassan kihúzta a kést a gyomromból, egy adag vérrel a kíséretében.- Azt hittem gyorsabban tanulsz. De tévedtem, és meguntam. Nem éri meg megtartani téged. Jobb lesz ez így mindenkinek.- Rám kacsintott, elővett egy rongyot, letörölte a kést és eltette, majd elindult az ajtó felé. Még utoljára visszanézett rám, aki idő közben térdre rogytam, majd kopogott hármat az ajtón. Ajtó nyitódás, majd csukódás. Hangok szűrődtek be. Nem halottam mindent tisztán.
-Bocsi, nem bírtam ki. --- Igen tudom. --- Nem érdekel, majd szerez másikat. --- JA persze, inkább takarítsátok el onnan. Össze vérzi a padlót.
   Az ajtó irányába akartam fordulni, de nem tudtam. Egyszerűen ömlött a vér belőlem, éreztem, hogy szédülök és ráz a hideg. Ekkor ki is nyílt az ajtó. Két őr lépett be.
- Bassza meg! Tényleg lassan minden tiszta vér. Na nesze, fogd meg a másik karját, húzzuk ki a folyosóra, mert én ugyan fel nem emelem.- Ki is húztak a folyosóra. Annyira volt energiám csak hogy a szemeim nyitva tartsam. Ekkor pillantottam meg Bencét Damon mellett, amint könnyekkel a szemében áll és bámul rám. Damon elindult felém, odaérve hozzám megszólalt.
- Pedig gondoltam, hogy jó katona lesz belőled. De így most már mindegy. Te kerested a bajt látod. Ha nem emlékszel vissza, ha elmész a padlásra amikor mondom akkor nem halnál most meg.
- Persze. -nyögtem ki.- Akkor nem állnál itt a fiad pedig a lépcsőnél.
- Ja dehogynem.- Mondja nevetve.- Mondta neked Tanis is hogy naiv vagy és hiszékeny, nem?!- nevetett egyet.- Bence gyere ide!
  Ideérve Damon felé fordult, aki egy tőrt adott a kezébe. Megijedtem. Most ő fogja bevinni a végső döfést? Minden erőmet összeszedve, elkezdtem magam minél távolabb vonszolni tőlük.
- Kérlek, kérlek ne! Ne ő!
- De.
   Kezemet magam elé emeltem, remélve hogy Bence lelke megenyhül és nem lesz képes megtenni. Tévedtem. Leguggolt hozzám és a tőrt lassan belém mélyesztette és megcsavarta. A kezem elengedett, szemeim Bence arcára emeltem. Csak egy üveges tekintettel találkoztam szembe. A tőrt kihúzta, felállt, Damon kezébe nyomta majd elsétált.
- Na, most már vihetitek a többi hulla közé.
  Komolyan? Ennyi volt? Vége? Mi ez, egy rémálom?