Az első
Zongorázás után olyan jól éreztem magam. Úgy éreztem, mint akinek levették az összes gondját, terhét, és minden mását a válláról. Felállva a zongorától a mögöttem ülök és az időközben a pihenőszobából beérkezők, nagy tapssal fogadtak. A szerkesztő kijött a szobából, és hüledezve mondta, hogy milyen jó vagyok, és bármikor visszajöhetek ha szeretnék, ha cserébe felhasználhatja a dalomat, ugyanis felvette. Nos hát igazából nem is érdekelt, hogy mit tesz vele, így ráhagytam. Ezzel el is köszöntem tőle és kimentem.
- Hé! Te mit keresel itt ? - Néztem Bencére kérdőn.
- Mi ? Ja én, ő, csak ... Jöttem utánad, kerestünk mindenhol, megvártam míg befejezik a dalt aztán bemegyek megnézni, hogy ott vagy-e ?!
- Ja, persze, én is ezt mondanám. De ... várj én menekültem előled nem?
- Hm? Ja de !
- Akkor viszont... - És elkezdtem az ellenkező irányba futni.
- Nem mész te sehova! - Ezzel már el is kapta a derekamat, és visszahúzott.
- De, elmegyek, elmenekülök! Engedj el! - Próbáltam kiszabadulni a fogásából, de nem ment.
- NEM engedlek el, inkább viszlek a vállamon.
Azzal egy mozdulattal fel is kapott és vitt lefelé. Nem tudtam hova visz, nem is foglalkoztam vele, egyenlőre az érdekelt csak, hogy éppen belefúródik a vállcsontja a hasamba, és egy lyukat fúr belém. Ami azért nem lenne szerencsés, mert nem lenne elég az, hogy elvéreznék, mire lerak, hanem még kiömlene onnan minden belső szervem is. Mert hát lássuk be elég szélesek a vállai és nagyok is.
Egyszer csak megállunk én meg már kezdek örülni, és elernyedek a nagy kapálózásból.
- Ne örülj, csak a szobakulcsodat halászom elő.
- Mi van? És aztán azt meg minek? Várj csak, nem be akarsz zárni?
- De, Damon mondta, hogy zárjalak be. Nem tudom miért, ne kérdezd. Amikor kifutottál a teremből és utánad küldött, azt mondta, hogy zárjalak be a szobádba ha elfogtalak, és maradjak itt veled, senkit ne engedjek ki és be.
- Mi az, hogy senkit ki? Csak te és én leszünk.
Ezzel be is léptünk a szobába. A már sajnos jól megismert szobába, amit utólag kikönyörögve berendezhettem, a saját kényem-kedvem szerint. Én festettem a szobám falát, madarakkal, pillangókkal, egy angyallal. Azt hiszem ez álmaim szobája. Bence kezét érezve a derekamon, felkészültem, és belemarkoltam a vállába, és mint egy balett előadáson, kecsesen lerakott.
A hajamat kifújva az arcomból, Bence kezét még mindig a derekamon éreztem. Felnézve azokat az igéző barna íriszeivel találkoztam szembe, Köpni nyelni nem tudtam, ámulva csodáltam, a tekintetét. közben a szemem erre arra is ugrált az arcán.
Néztem a ráncokat, a heget, egy két anyajegyet, de a tekintetem megállt a száján. Azokon a telt rózsaszín ajkakon. (Nem azért tudjuk hol a határ. Nem volt babarózsaszín, vagy éppen erős pink, csak simán ajakszínű rózsaszín. ... Tudjátok?!) De jó is lenne hozzájuk érni, és megtudni mennyire nagyon meleg lehet.
Ezek a gondolatok alatt éreztem, amit a jobb keze feljebb csúszik a derekamon, fel egészen a nyakamig. Ahogyan húzta a kezét, ezeken a területeken bizsergés fogott el, mintha apró kis hangyák mászkáltak volna azon a területen. A nyakamat megfogva, a mutatóujját végighúzta az ajkaimon. Hihetetlenül furcsa volt. Jobb volt, mint amikor Ő ölelte át a derekamat, és érintette meg a számat. Igen. Az ő érintései is nagyon jók voltak. Olyan volt akkor az, mint amikor az ember valami olyan dolgot kap meg, amit évezredek óta vár.
Bence érintései is hasonlóak voltak ehhez, csak éppenséggel sokkal nagyobb melegséget éreztem és sokkal jobban elenyhültem. Ekkor Bence lassan közelebb húzott magához.
- Nézd Bence. - Fordítottam el az arcomat. De ő nem engedett. Megfogta az államat, maga felé fordította , kicsit feljebb emelte, és... És igen, megcsókolt. Abban a pillanatban mintha egy egész életnyi szenvedést vettek volna le a vállamról, és milliónyi apró pillangó repült volna ki a hasamból. Szó szerint.
A hajam elkezdett felemelkedni, és lila füst vett minket körbe szépen lassan. Ebben a pillanatban minden meg is szakadt, a hajam leereszkedett, a füst eltűnt, én pedig szépen lassan eltoltam magam Bencétől.
- Ezt nem lehet. Nem tehetem Bence. Ha így akartok apáddal elhallgattatni, akkor ígérem nem mondok semmit, nem említek senkinek semmit a látomásról. - Fordultam el és töröltem le egy kicsorduló könnycseppet.
- Mi? Mi van? Nem akarunk elhallgattatni, ezt én akartam! Várj! Milyen látomás?
- Nem is tudtok a látomásról?
- Lia, milyen látomásról ?? - Kérdezte újra, de ezt már egy kicsit erősebb hangon.
- Áh ... - Fújtam egyet, és gondolkoztam, mivel terelhetném a témát. - Akkor lehet, hogy képzelődtem... Ott volt az anyukád, és a ... tesód... Bence! - Kiáltottam rá. - Neked van egy öcséd?
- Mi ? Ezt meg honnan tudod?
- A ... látomásból. Abból láttam régi emlékeket, amikor kicsik voltatok és egy szőke nővel játszottatok, aki gondolom az anyukátok volt.
- Ja... ezt láttad? Biztos?
- Igen mondom. Nem hiszel nekem? Akkor jól van.
Bemásztam az ágyba, a fejemre raktam a párnát és nem szóltam a Bencéhez. Néhányszor "hé"-zett, meg mondogatta, hogy " most bedúrcáztam?" , "Most mi van, miért nem szólsz hozzám?", de azért sem válaszoltam.
Egy nagy nyomás, ami a hátamat érte, megtette hatását, és a párnát lekapva a fejemről, sikítozni kezdtem. Jól sejtettem, Bence feküdt rám. A fegyvereit leszedte magáról, csak egy nadrágban, és egy trikóban feküdt rajtam. Kimondhatatlanul büdös volt. Olyan volt, minta már legalább 3 hete nem fürdött volna. Meg is említettem neki, és mondtam, hogy ez mind szép, és jó nem számít, hogy alig kapok levegőt, de azt már nem viselem el, hogy a vadi új ruhámon 3 hetes izzadsággal fekszik, mint aki jól végezte dolgát, ráadásul mintha csak egy takaró lennék, vagy valami párna, úgy igazgat.
Mikor ezeken egy jóízűt nevetett, felállt, amitől a derekam átmérője újra a normálisba állt. Felállt, a fürdőszoba felé vette az irányt. Én csak néztem, hogy mist akkor mi van? Miattam elmegy tusolni? Bár nem is baj, legalább nem büdösít a szobámat. ÉS akkor is, ha már felállt én is felállok és húzok ez az új, szép tiszta, csak kicsit véres ruha helyett ( Az egész eleje alvadt, száraz vér volt, ezért szerencsére nem fogta össze a lila takaró huzatot. Mikor cserélték le a vöröset lilára? Csak most veszem észre. Na mindegy) valami kényelmesebbet húzok fel.
Éppen felhúztam egy hálóing szerű, kis ruhát ( délután 5 volt), és lefeküdtem a takaróra, amikor megjelent Bence és mászott fel az ágyamba. Én felülve néztem, hogy mit csinál. Közben megkérdeztem tőle, hogy nem rémlik-e neki, hogy van saját ágya, de csak annyit válaszolt, hogy re rémlik, és ennyi. Amikor mellém ért lefeküdt a hátára, térdig betakarta magát, majd megfogta a karomat, és lehúzott a mellkasára. Pontosan úgy feküdtünk, mint amikor Damon lekéselt. Csak most sokkal jobban esett, a gyengédsége, az hogy szépen betakart, átölelte a derekamat és nem engedett el.
Mondjuk nagyon nem is ellenkeztem, kényelembe helyeztem magam, és így is aludtunk el. A fellegekben járva, lepkékkel a hasamban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése