8. Fejezet

Harc, avagy halál és szenvedés

   Amikor felébredtem, abban a szobában voltam, ahol az a nővérke ápolt akkor is amikor Damon megszurkált... SZzz fájdalmas emlék, de a hege már alig látszik... Fel akartam ülni, de amikor felemeltem a fejem elkezdtem szédülni és visszadőltem az ágyba. Inkább csak forgolódtam és néztem, hátha van itt valaki. Sehol senki, bár eléggé nagy volt a csend, eléggé furcsálltam is. Néhányszor vettem egy nagy mély levegőt majd felültem. Egész jó, már annyira nem szédülök. A jobb karomba infúzió volt kötve. Nem éreztem egyáltalán szükségét annak, hogy az bennem legyen, ezért kihúztam. A kanapén, ami még most is ott állt, de már tiszta volt nem volt semmi csak egy katonai egyenruha. Amikor megnéztem, láttam, hogy női volt és az én nevem volt szív fölé varrva lila cérnával. Ez fura. De nem érdekelt, felkaptam magamra és elindultam kifelé. Amikor kinéztem meglepődve tapasztaltam, hogy egy őr sem áll az ajtóm előtt, pedig eddig általában 2 fegyveres mindig volt. Ez nagyon furcsa volt. A csönd, hogy nem voltak őrök, egy szolga se volt erre. Ekkor csörömpölést hallottam a nagyteremből. Habozás nélkül elkezdtem rohanni a terem felé. Olyan távolinak tűnt. És mi van ha csak egy szolga tőrt el valamit? Hülyének fognak nézni, hogyha így berontok oda. De ez egy cseppet sem érdekelt. Úgy éreztem, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Nem néztem semerre csak rohantam, de egy pillantást vetettem a korláton keresztül le a térre és az emberek házaira. A szívem és a lábam is egyszerre állt meg amikor megláttam, hogy minden égett, mindent vér borított, hullák halma minden felé. Gyerek, idős, felnőtt, katona egyaránt. A szívem egy hatalmasat vert, amikor rájöttem, hogy lehet, hogy Bence is ott lehet közöttük, viszont amikor ilyen távolból átvizslattam a katonákat nem láttam a tűzvörös egyenruháját, pedig az elég feltűnő, még ilyen távolból is , egy kissé megnyugodtam. Bár igazából, azt sem tudtam, hogy miért érdekel egyáltalán engem Bence állapota, hiszen nem érzek iránta semmit, maximum becsülöm, mert próbál védeni... Vagy nem csak ez játszik itt közre? Áhh ezt most hagyjuk inkább. Elindultam így hát az eddigi irányba és rohantam tovább. Amikor befordultam a sarkon, egyből őrök hulláival találkoztam szembe: sárga ruha. Ezek Damon őrei voltak. Akkor itt valami nagyon rossz történhetett, ők a legerősebben kiképzett emberek, akikről tudok mióta itt vagyok. Egy nagyon erős ember lehetett itt aki megtámadta és megölte őket. Tuti Damonra pályázik. Akkor már lehet, hogy Bencét is megölte. NEM. Erre gondolni se merek. Biztosan élnek még mind a ketten. Tovább futottam, amikor megpillantottam annak a bizonyos nagyteremnek az ajtóját. Gondolkozás nélkül berohantam, majd az ajtó előtt meg is torpantam. Az emberek erre arra vérben ázva feküdtek, volt akinek nem volt feje, vagy éppen karja és így tovább. Amikor előre néztem a lépcső irányába Damont pillantottam meg aki a lépcsőnél feküdt a karját fogva. A ruháján szakadás nyomok voltak, és minden honnan vér folyt róla. Odarohantam hozzá.
- Damon! Hé, Damon jól vagy ? - Megnéztem a pulzusát és szerencsére éreztem is azt. Ekkor az arcát lassan felém fordította és a csuklómat megmarkolta.
- Menj el innen, ne maradj itt meg fogsz halni! - Ordított rám. - Menj fel a padlástérbe! Kopogj 3-at, kinyitják neked az ajtót.
- Nem megyek sehova ! Mi történt itt ? Mi ez az egész?
- Megtaláltak minket a katonák, és a rendőrök, mindenkit megölnek akik nem segítenek nekik, engem csak azért nem, mert kellek nekik. Kérlek, menj innen!
- Megmondtam, hogy nem megyek, nem tehetik ezt! Majd én megtanítom őket. Ha gyógyítani képes voltam erre is képes leszek.
- Micsoda? Emlékszel, hogy tudtál gyógyítani? -Köhögött egyet Damon és csodálkozva nézett rám. - Nem szabadna...
- Nem tudom mit tettetek velem, de emlékszem rá. Nem tudom mi volt előtte, magára a gyógyításra se emlékszem teljesen csak arra , hogy Bence fölött hajolok és a sebét fogo... BENCE! Merre van ? Csak neeem.. - lábadtak a szemeim könnyekbe.
- Nem, nem lett vele semmi. Próbáltam védeni, ameddig tudtam, hiszen a fiam... - éreztem a hangjában, hogy folytatta volna, de abban a pillanatban elvesztette az eszméletét.
   Ekkor fel is pattantam és elindultam a hátsó ajtó irányába. Egy pillanatra megtorpantam és erőt vettem magamon, hogy legyűrjem az ott lévő, talán még ennél is rosszabb állapotokat. Majd amikor hangok szűrődtek ki az ajtó apró golyó ütötte résein keresztül, lassan, először csak résnyire nyitottam az ajtót, de nem láttam semmit. Ekkor jobban kinyitottam és szép lassan bekúsztam a résen. Amikor felnéztem egy szék mögül, előttem, háttal egy hatalmas kopasz férfi állt, katonai ruhában. Itt ott vágások voltak rajta, a hátán lábán. Vele szemben Bence állt, akin szerintem kevesebb karcolás volt. Megpróbáltam Bencéhez közelebb osonni és az eldöntött szekrények mögött négykézláb mászva, néha-néha felkukkantva mentem tovább. Egy óvatlan lépésnél beletenyereltem egy üvegszilánkba, ami mélyen belém is fúródott. A kezemet felkapva szentségeltem egyet és belevertem a könyökömet véletlen a szekrénybe amiről leesett egy váza és darabokra is tört. Ebben a pillanatban egy markolást éreztem a tarkómnál, és annál fogva fel is emeltek.
- Azt-a nézd már, friss hús ! Mondjuk hát... elég csontos vagy. - Mondta az a nagy katona akit az előbb hátulról láttam. Az arca egyszerűen undorító volt. A száját megnyalva még az is láttam, hogy a nyelve ketté volt vágva, mint egy kígyónak, és a feje tele van krix-kraxos tetoválással a gigájánál pedig egy furcsa banda jel volt. Mintha láttam volna már valahol. De időm se volt rajta gondolkodni, mert éreztem, hogy a hasamhoz nyomja a gépfegyvert és tüzelésre készül.
- Hé! Kikérem magamnak, meg ne próbáld! -Ordítottam rá, és néztem szúrós "most nagyon rossz voltál kisfiam" anyás nézéssel. - Néhány hónapja érkeztem, meg is késeltek egynéhányszor pont ott ahová a fegyver csövét nyomod, és azt gondolod, hogy most még lyukat akarsz oda csinálni, ráadásul meg is engedem? Tudod milyen lassan gyógyult be? - Kiabáltam az idegennel. Komolyan mintha az anyja lettem volna.
- Te nekem csak ne feleselgess és ne okíts ki! - Dobott le és vágta a fejem a betonba. Bele is szédültem és próbáltam felállni, de nem ment. Amikor kinyitottam a szemem láttam amint Bence ordít azzal az alakkal és közben lövi és felém rohan.
- Hozzá ne merj érni! Kikötlek és szépen egyesével karikákra foglak vágni, majd elégetlek!! - Ordítja Bence az idegennek.
- Jaj, hagyjad már! Nem fog senki senkit feldarabolni, maximum én téged ! - Mondta az idegen azzal erőt vett magán, ordított egyet, bár ez inkább már bőgés volt, és elővett egy hatalmas machetet és lecsapott vele Bencére. Ő még időben felemelte a fegyvert és azzal védekezett, majd elugrott amikor a fegyver nem bírta tovább és ketté tört.
Na jól van ebből elegem van. Mindenki mindig engem ment meg elrabolnak és még itt is mindenkit megölnek miattam. Már 5 és fél hónapja itt vagyok és még csak most találtak meg? Ráadásul így viselkednének velem ? Na nem. Ez csak valami vicc és ezek csak csalók.
Felálltam és a nagy darab fickó mögé osontam majd megkocogtattam a vállát.
- Hé faszikám! Kezd elegem lenni belőled! Nem gondolod, hogy ameddig én alszok, és a tegnapi-
- 3 napja alszol. - Mondja Bence,én meg döbbenten nézek rá.
- 3 napja alszok és te ez idő alatt megtámadod az itt élőket ? Noormális vagy ? Hogy képzeled? Legalább veled azonos erejű emberrel kezdj ki!
- Ha ha ha! Nehogy azt mond nekem, hogy veled kéne kikezdenem?! - Néz hátra a fickó. - Na jó bemutatkozom, hogy tudd ki ölt meg! a Nevem Jeromos, és most megdöglesz! - Ezzel felemelt egy hatalmas bárdot és felém lendítette.
A kezemet a fejem felé tartva néztem Jeromos szemébe. A szememben határozottság tükröződött és gyilkolási vágy. A kezemben ugyanis a bárd egy csepp sebet sem ejtett. Az alkaromon egy lila alkarvédő jelent meg ami valószínűleg csontból lehetett, legalábbis tapintásra biztosan. A karomat pedig ugyan az a lila füst jelent meg mint amikor Bencét gyógyítottam meg. a bárd élét megfogtam és vissza löktem. Olyan volt mintha egy pehelytoll lett volna, semmi súlyt nem éreztem. Ekkor kezdetét vette a harc. Egy idő után rájöttem a csínyára az "erőmnek". Egyenlőre nem kaptam sokkot attól, hogy mire vagyok képes, csak az foglalkoztatott, hogy megmentsem a maradék életben lévő embert, köztük legfőképp Bencét na és azért Damont is, ... muszáj. Eközben Bence is vágott egyet-kettőt Jeromosra, így már 2/1 ellen voltunk. Jeromos egyre jobban izzadt és egyre több heg volt rajta. Én nem tudtam minden ütést kivédeni, de azokon a helyeken ahol megütött vagyis próbált megütni, ott ugyanolyan pajzs keletkezett rajtam, mint az alkaromon, és amikor odaütött egy nagy lökéshullám eltaszította a kezét, vagy éppenséggel a fegyverét. Mindezek ellenére nagyon sokáig tartott a harc.
- Kezdem már eléggé unni. Ti nem ? - Sóhajtok egyet, már baromira untam és még csak zene se volt, rohadjanak meg.
   Ekkor ellökött Jeromos és az asztalra estem ami széttört alattam. már nem mintha nehéz lennék vagy akármi, de na ugyebár ha egy embert meglöknek és az asztalra esik teljes erőből, akkor plusz súly is nehezedik az asztalra. Főleg ha egy ilyen szar szálkás deszkából tákolt házi kis asztalra esik az ember. Ez azért még nekem is fájt. Ameddig én feltápászkodtam Bence tartotta fel Jeromost. Az asztal mellett eldöntött szék alatt egy hatalmas vadászkést találtam , amit szép lassan kihúztam alóla, hogy ne legyen csörömpölés és ne vegyenek észre. Az időközben erőteljesen Bencére figyelő Jeromos elfordult tőlem, és pont a háta volt felém. Kerestem egy olyan pontot amin keresztül könnyen bele tudom szúrni a kést. A tarkójánál találtam is egy pontot, ám amikor feltartottam a kezem, hihetetlenül nagyon remegtem és tuti, hogy mellé szúrtam volna. Ugyanakkor belegondoltam abba, hogy mi van akkor ha én most ezt nem teszem meg és megöli Bencét? Akkor tutira lesokkolódok és nem lesz erőm semmit sem tenni, így könnyen megöl engem is és megy tovább. Én ezt nem akarom. Így hát erőt vettem magamon a remegés is elmúlt, befeszítettem minden izmomat és teljes erőmből, ordítva Jeromos felé rohantam ugrottam egyet és a tarkójába döftem a kést, majd megfogva a vállait szaltóban előre ugrottam pontosan Bence mellé. Jeromos a szemembe nézett ijedt fejjel és minden nyelesénél egy jókora adag vér fröcskölt ki a száján keresztül a szúrásból. Végül a kezével elengedte a kés azon részét ami elől kijött a nyakából, majd térdre esett.
- Örültem ...
- Lia vagyok, akitől örökre félni fogsz!
- Per- - Ezzel Jeromos előre esett és az utolsó lélegzetét is kilehelve meghalt. Egy könny kicsordult a szememből és minden pajzs eltűnt rólam. Bence mellkasára borultam.
- Meg- megöltem. - Kezdtem sírásba majd szép lassan térdre estem Bencével együtt, aki a fejemet és a derekamat fogva ölelt, és csitítgatott. Amikor kissé megnyugodtam és már csak az ölelését élveztem, egy idő után kezdett kissé kínos lenni ez az egész. Elvégre egy hulla mellett térdelünk én sírtam ő csak ölelt, itt andalogtunk, közben kint is hullák tömege volt és még az életben lévő ép, vagy sebesült emberek voltak.
- Őm... Azt hiszem ki kéne mennünk, és segíteni, vagy megnézni, hogy van e még élő ember. - Néztem fel Bencére full vörös arccal.
- Oké, de minden rendben, megnyugodtál?
- Igen nyugi megnyugodtam. De - álltam fel - tényleg mennünk kéne.
   Ezzel kimentünk mind a ketten, Bence kezelésbe vette Damont, én pedig az idő közben megérkező élő, ép embereknek segítettem a halottak közül kikeresni az élő, lélegző embereket a dokinő, pedig ugyanazzal a kék UV fényes bigyójával gyógyította azokat, akiknek csak törése volt, vágása, vagy a golyó ütötte seb, amin átment a golyó is.